2012. már 17.

Második nap - Urbino - Force

írta: Solara
Második nap - Urbino - Force

A pompás reggeli után amit a villa freskókkal díszített kis szalonjában fogyasztottunk el, jött értünk vendéglátónk felesége, hogy bevigyen minket a velencei stílusban épült városházára,megcsodálni a felújított tanácstermet ahol színes és monokróm freskótöredékeket találtak.

Egy másik teremben csodálatos barokk stukkók szinte betöltik a falakat és a plafonról egy hatalmas velencei csillár függ, természetesen ez a polgármester irodája. Az épület valaha egy velencei nemesember rezidenciája volt több másikkal együtt Vazzolában. Ezután kiautóztunk a különlegesen művelt szőlőültetvények között a pusztán rejtőző XII. században épült máltai lovagrend templomához amelyhez zarándok szállás is kapcsolódott.

Árkádjai alatt a ragyogó napsütésben gyönyörködhettünk a bibliai jelenetek épen maradt képein majd innen visszatértünk a via Malanottera, hogy napfényben is lefényképezhessük. Megköszönve a szívélyes vendéglátást, búcsút vettünk majd elindultunk Urbino fele. Mivel az utazás ebédidőre esett megálltunk egy útszéli kisvendéglőben, amely első pillantásra  igazán útszélinek tűnt, de ennek ellenére várakozáson felüli pompás vongolás spagettit varázsoltak az asztalunkra. Urbino első látásra elvarázsolt bennünket, egy középkori ékszerdoboz a hegy tetején, vörös téglás házaival, szűk utcácskáival majd kiszélesedő főterével ahol a monumentális Palazzo Ducale és a katedrális található. A szűkre szabott idő miatt csak egy rövid látogatást tehettünk volna a városban, de miután megtudtuk, hogy a hercegi palota kincsei között Raffaello és Tiziano is található, nem siettünk tovább, Force megvár. A palota udvarára érve szembesültünk a nemrég még csak fényképeken látott 3,27 méteres hó 20 fokban is hegynyi maradványaival.

 A sok szépségbe szinte belefáradva visszaültünk az autónkba, és meg sem álltunk a Ramuse Agriturismoig. A sötétben kissé kalandosnak induló út után megtaláltuk a dombok között a több épületből álló farmot. Az ezer csillag és a néhány darab „százas izzó” fénye alatt nem sokat látva ki sem mertünk szállni a kocsiból, csak miután visszaigazolást kaptunk, hogy jó helyen járunk. Innentől kezdve viszont azonnal otthon éreztük magunkat, amihez nagyban hozzájárult a kérdezés nélkül kínált jéghideg pecorino (helyi fehérbor). Elfoglaltuk a nálunk is nagy népszerűségnek örvendő igazán rusztikus stílusú fagerendás, bontott téglás, rézcsapos, kilincs helyett retesszel záródó tölgyfaajtós szobánkat, és indulhattunk vacsorázni. A házigazda, Paolo azonnal beinvitált bennünket a konyhába, amelynek modern koracél bútorzata és gépei szöges ellentétben álltak az ebédlő helyiség csipkés függönyeival, ácsolt padjaival és kőkandalójával szemben. A vacsorához csatlakozott hozzánk marche-i operatorunk, Moreno. Előételként nyers tehéntejből készült sajt, helyi szalámi volt rukkolasalátával és balzsamecet dzsemmel. Ezt követte a házilag készített ricottás-spenótos töltött canelloni friss paradicsomszósszal.

Főételként rozmaringos sertésborda  tepsis burgonyával került az asztalunkra, desszertként pedig almatorta édes ricottahabbal. Eme mindegyik fogáshoz kivállóan illet még egy üveg hideg pecorino és ezek után tényleg nem volt szükségünk altatódalra.

Szólj hozzá