Eljött az idő, hogy elköszönjünk Force-től és a forcei házigazdáinktól. Kívánni nem lehet nyugodtabb és a paradicsomhoz közelibb helyet, a béke szigete a világ végén, ahonnan az út már nem megy tovább, itt van a Ramusé vendégház. A Ramusé jelentése, „Gyere barátom!” helyi dialektusban, és valóban azt érzi az ember, hogy egy barátjához tért be megpihenni. Egy, a harmincas évei végén járó fiatalember (meg a Bank) a tulajdonosok. A vendégeket végtelen készségességgel szolgálja ki, bármi kérés felmerül, a „come no!” a válasz, Dehogynem! És már fut is, intézi, hozza, keresi, hívja…. Mindent a vendégért! Ez a filozófia volt az, ami miatt ezt a helyet választottuk. 
Az itt pihenő vendégek programmal való ellátásáról pedig barátja Moreno gondoskodik, mint tour-operator.Kicsit szomorúan de az új kalandra kíváncsian elhagytuk a Force alatti völgyet, Abruzzo felé indultunk, hogy újra lássuk Pianellát, az olajfákat aminek az olaját használjuk, és a barátainkat, a Caffé degli Artisti tulajdonosát és Maxot az olajfák birtokosát és az olívaolaj üzem vezetőjét. Az autónk szinte magától odatalált Pianellába és leálltunk a szokott parkolónkba. A Caffe dei Artistiben nem volt ismerős, de hamarosan megérkezett Max aki megint vékonyabb volt vagy tíz kilóval. Kimentünk vele a birtokra, és megcsodáltuk a gyönyörű fákat a szikrázó napsütésben. A sötétzöld levelek fénylettek a napon, és alattuk szinte szőnyeget terített a frissen nőtt fű zöldje.
Elbűvölő látvány, más mint ősszel, nem csak az újjászületés, de az örökkévalóság is benne van. Itt sajnos a téli végi erős havazás komoly károkat okozott, a lombos fákra szakadó hó súlya ágakat tört le, fákat tört szét. Az általában kevés időnk miatt Max zökkentett vissza a jelenbe, mert sürgetett, hogy várnak minket a vendéglőben. Azt gondoltuk, hogy ezúttal nem fogunk fényképezni, de nem lehetett ellenállni a fák és a fények szépségének. Visszaültünk az autóba, és Pescara egyik régi vendéglőjébe, a
Taverna58-ba mentünk ebédelni, ami Max szerint egyike annak a háromnak, ami vendéglátónk véleménye szerint valamire való a háromszázból. Rusztikus kisvendéglő, 28 éve ugyanazzal a csapattal. Természetesen Maxra bíztuk magunkat, előételként egy articsókás-parmezános pirítós érkezett, amit még megöntöztünk olívaolajjal, majd egy carbonára típusú tészta következett, és főételként egy tányérról lelógó hatalmas borjú bistecca, rusztikus körettel, ami serpenyős krumpli, gomba és padlizsán volt. Fantasztikus látvány, frenetikus íz hatás a hihetetlenül puha omlós hús a roston sütés finom zamataival. A desszert egy külön előadás keretében az asztalunk mellett készült, Lo zabbaglione caldo al Marsala. Nézni is élvezet volt a műsort, nemcsak enni az alkoholos friss tojáshabot.
Mindezeket egy üveg jéghideg cerasuolo kísérte, ami egy helyi rosé bor a cseresznye ízével stílusosan az asztalunk mellé téve egy jeges vödörben. Mindenkinek dolga volt, ezért sietve, mintegy két óra alatt megebédeltünk, és már erősen délutánba hajlott az idő, amikor távoztunk Navelli irányába, ahol már vártak ránk új házigazdáink, Francesca és Jimmy az
Abruzzo Segreto B&B-ban. Navelli Aquilla közelében található, és a sáfrányáról híres. Szüret idejére állítólag megtelik a falu, amit most nehéz elképzelni, mert a megérkezés után elmentünk kicsit felfedezni a borgo-t, és a macskákon kívül élő teremtménnyel nem találkoztunk. Pedig biztosan laknak itt, mert a hófehérre mosott lepedők szép sorban sorakoztak a szárítóköteleken. Meglátjuk, napközben lehet-e látni valami mozgást az utcákon. A fényképezéshez már sajnos kevés volt a fény, majd reggel, a főzés előtt visszatérünk néhány képet készíteni. Ma este vacsorára már gondolni sem tudtunk, így korán nyugovóra tértünk!
