2012. feb 18.

Vinitaly 2012 - előzetes

írta: Solara
Vinitaly 2012 - előzetes

Tavaszi gasztro-túránkat próbáljuk úgy időzítjük, hogy érinteni tudjuk a veronai borkiállítást, a Vinitaly-t. Természetesen első dolgunk, hogy meglátogassuk a magyar kiállítókat, amennyiben képviseli valaki a magyar borokat Európa egyik legrangosabb kiállításán. 2010-ben a katalógusban találtunk magyar pincét, de a megjelölt helyen egészen mások volta, magyarokat nem találtunk. A 2011-es katalógusban egyetlen nevet fedeztünk fel, a Szeremley Birtokot, természetesen ott kezdtünk. A szívélyes fogadtatás és a remek borok megalapozták a vásár vidám vizitjét. Remélve, hogy ebben az évben több magyar borház is megjelenik ezen a neves rendezvényen, szinte naponta ellenőrizzük a kiállítás honlapját. A mai napig még nem tették közzé a kiállítók névsorát, de már nem késhet soká. Azonban egy ilyen ellenőrzés közben elkalandozva az oldalon találtam egy rendezvényt, amit nem lehet kihagyni. Lesz egy kóstoló, ahol magyar furmintot lehet szakértő útmutatással megismerni. Mi sajnos azon a napon már nem leszünk jelen, de aki teheti, látogassa meg! Igazán rendkívülinek ígérkezik. http://www.vinitaly.it/areaVisitatori/degustazioni/day/3/dettaglio/382

Szólj hozzá

utazás vinitaly borok