A mai reggel is fényes napsütéssel ébresztett bennünket, vasárnap lévén szabad program van, így míg megkávéztunk Paolo is besegített a neten nézelődve, hogy mit kell feltétlenül megnéznünk. Ezt a típusú információ átadást még gyakorolni kell az operátorunknak, mert például a piemonti házigazdánknak tavaly olyan jegyzettömb szerűen letéphető A2 méretű térképe volt a környékről, amin berajzolhatta nekünk az általa ajánlott helyszíneket. A feltöltött videót és fényképezőgépeket bepakoltuk és indultunk az első állomás Amandole felé. Tegnap már láttuk nappali fényben is a környéket, ahová sötétbe érkeztünk, de ma újra csodáltuk a zöldellő réteket és a változatos dombos tájakat, majd egy kanyarból kiérve elénk tárultak a hófödte Szibillák. Idilli ez a táj, gyönyörű és hihetetlen nyugodt, minimális forgalommal. Kényelmesen autóztunk a kanyargós, de gyönyörű úton Amandole felé. A városka, mint általában a többi régi település is egy hegy tetején van. Átlépve a díszes városkaput, egy kisebb térre értünk, ahol sok autót és embert láttunk a kávézók előtt. A vasárnapi misének már vége volt, az asszonyok elmentek főzni, a férfiak pedig maradtak a téren beszélgetni és cigarettázni a napsütötte teraszok árkádjai alatt. Mi elindultunk felfedezni a városkát, amihez nem sok idő kellett, aprócska történelmi városmag, szebbnél szebb házakkal, csendes szűk utcákkal a házak tetején a jellegzetes mediterrán kolostorfedés valamint a változatos szebbnél szebbre épített kémények. A legmagasabb ponton újra templom (zárva), pazar kilátás a városkára és egy mimózabokor sárgálló ágai felett a gyönyörű Szibillákra. 
Visszaérve a kis főtérre, átküzdöttük magunkat az ácsorgó férfiak tömegén és mi is beültünk a kávéházba egy frissítőre, majd a ragyogó időben tovább autóztunk Fermo felé. Újra csak hegymenet, városkapu, majd parkolás. Ez egy nagyobb település, nagyobb házakkal, de hasonló stílusban sok-sok templommal. Nehezen találtuk meg a főteret, és az egész város úgy tűnt, mintha üres lenne, alig láttunk embert, vendéglőt meg egyet sem. A hatalmas főtér szép épületei árván magasodtak körben, és csak az egyik nyitott bárból szólt halkan a zene.
Kezdtünk fáradni és éhesek is voltunk, de rossz irányban mentünk ki a városból így nehezen találtuk meg az autót a szinte labirintusnak tűnő házak között. Fermo nem lett a kedvencünk, így tovább álltunk. A tengerparton autóztunk lefele, hogy visszatérjünk Forcéba, és reméltük, hogy a hozzánk közeli szintén hegyi városkában tudunk majd vacsorázni, mikor jelentkezett operátorunk Moreno, hogy Ascoli Piceno híres kávéháza holnaptól zárva van, és most azonnal induljunk oda. Mivel irányban voltunk, így ez nem volt probléma. Amit Fermóban hiányoltunk, azt itt hatványozottan kaptuk, lévén valami festa (ünnep) mozdulni is alig lehetett a városban. A főtéren és a környező utcákban mindenhol árusok és a hömpölygő tömeg. A sátrak felett is látszott, hogy milyen szép helyre jöttünk, és milyen pompás épületek vesznek körül bennünket. A nyüzsgő tömeggel együtt haladva megtaláltuk jövetelünk célját, és beültünk a Caffe Meletti híres házába.
Egy klasszikus régi kávéház nagy belmagassággal két szép öntöttvas oszloppal megosztott tér, festett mennyezet több csillárral és egy faragott csigalépcső. Kicsiny kávéházi asztalok fémszegélyes porcelánlappal melyekre virágokkal a Meletti felirat van festve a harmincas évek stílusában. Fehér zakós pincérek nagy „ezüst” tálcán hordják ki a rendeléseket, amit összecsukató tálcatartó állványra tesznek és ezt oda állítják ahol éppen szervíroznak. Egy klasszikus espresso kávéhoz is jár kistálkán egy szép bonbon, pohár víz és többféle cukor.
Ha prosecco-t rendelünk hosszú talpas pohárban, kistányéron kapunk sonkát, kolbászt, rántott tökvirágot és töltött olívabogyót is, amit majd holnap megtanulunk elkészíteni.Közben az ajtó szüntelenül nyílik és csukódik, mert áramlik a nép hihetetlen forgalmat bonyolítva és látszik, hogy ez nem csak a mai festának köszönhető.
